Hírolvasó
Tanmese a barátságról – Gondolatok A hosszú menetelés című filmről
Az biztos, hogy a kortárs írók közül Stephen King műveiből készült a legtöbb filmfeldolgozás: a sorozatokat is számolva napjainkban valahol százötvennél járunk. Nem csoda, hiszen az egyik legtermékenyebb amerikai írónak szinte minden műve könnyen adaptálható, köszönhetően az eredeti ötletnek és a jól felépített történetnek.
Akolitusoknak tartottak egyházmegyei lelkinapot Nyíregyházán
A nyíregyházi Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben akolitusok számára tartott lelkinap témája „A hit és remény” volt – adta hírül október 5-én az egyházmegye Facebook-oldalán.
Beregszászban szervezték meg idén a kárpátaljai ferences plébániák találkozóját
Idén a nagyszőlősi templom helyett a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban tartották a kárpátaljai ferences plébániák zarándoklatát október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén. A jeles napra Beregszászra érkezett a szónoknak felkért Magyar Gergely OFM, aki korábban sok éven át Kárpátalján szolgált.
Bencés és piarista reflexió XIV. Leó Dilexi te kezdetű buzdítására
Október 9-én a Szentszék sajtóközpontjában bemutatták XIV. Leó pápa első apostoli buzdítását, amely folytatja a Ferenc pápa által megkezdett témát a szegények iránti szolgálatról. Leó pápa felemeli szavát a gyilkos gazdaság ellen, az egyenlőtlenség miatt, a nők elleni erőszak, az alultápláltság és a nevelési vészhelyzet láttán. A magyar bencés és a piarista reflexiót szemlézzük az alábbiakban.
Útravaló – 2025. október 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2025. október 10.
Hogy örömhírrel induljon minden nap... – Lk 11,15–26
A Weiner Leó-szakgimnázium vonószenekara szentévi koncertet adott Rómában, Erdő Péter címtemplomában
A Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium vonószenekara október 9-én este jubileumi szentévi ünnepi koncertet adott Rómában, Erdő Péter bíboros, prímás címtemplomában, a Forum Romanumon található Santa Maria Nova, ismertebb nevén a Szent Franciska-bazilikában. A huszonöt fős, diákok alkotta zenekar igazi örömzenével örvendeztette meg a zeneszerető hallgatóságot.
XIV. Leó pápa a szerzetesekhez: Tegyetek tanúságot Isten elsőbbségéről életetekben!
A Szentatya október 9-én délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a megszentelt életet élők jubileuma alkalmából, amelyen a több ezer szerzetes között ott voltak a magyarországi szerzeteselöljárók konferenciáinak elnökei és más magyar szerzetesek is.
„A legfáradságosabb és legnagyszerűbb út” – Az egyházdoktorok közé lép Szent John Henry Newman
XIV. Leó pápa szeptember 28-án bejelentette, hogy november 1-jén egyházdoktorrá avatja John Henry Newmant, a szent teológust és bíborost, akinek éppen ma, október 9-én van az emléknapja. A II. Vatikáni Zsinat „rejtett egyházatyájaként” is emlegetett teológus jelentőségét Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője mutatja be.
8000 fiatal önzetlenül, önkéntesen – Megkezdődött a tizennyolcadik „72 óra kompromisszum nélkül”
A Pannonhalmi Főapátság dísztermében október 9-én megnyitották a tizennyolcadik „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akciót. A háromnapos programra 8000 fiatal regisztrált, akik több száz szociális, ökológiai és fejlesztő feladatot valósítanak meg 100 településen Magyarországon, és a határokon túl, például a Partiumban is.
Nyolcvanéves az Új Ember – Tamási Áron: Íróknak való kötelesség
1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozat keretében válogatást közlünk az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Az alábbiakban Tamási Áron írását olvashatják, amely az 1945. december 23-ai Új Emberben jelent meg.
Bemutatták XIV. Leó „Dilexi te” kezdetű buzdítását: a hit és a szegények iránti szeretet összefügg
Október 9-én, csütörtökön délelőtt a Szentszék Sajtóközpontjában bemutatták XIV. Leó pápa első apostoli buzdítását, mely folytatása a Ferenc pápa által megkezdett témának a szegények iránti szolgálatról. Leó pápa felemeli szavát a gyilkos gazdaság ellen, az egyenlőtlenség hiánya miatt, a nők elleni erőszak, az alultápláltság és a nevelési vészhelyzet láttán.
Az egyház és a civil társadalom együtt küzd a drogkartell okozta erőszak ellen a mexikói Culiacánban
Körülbelül 50 ezren vettek részt a békemeneten október 7-én, ellepték a mexikói Sinaloa állam fővárosát, Culiacánt, amely a kábítószer-kereskedelem szimbólumának számít. A civil társadalom hárompontos tervet javasol. Herrera Quiñonez püspök összefogásra hívott: „A béke igazságossággal, megbocsátással, kiengesztelődéssel és szolidáris szeretettel épül.”
Ne úgy tekintsünk rájuk, mint az ufókra! – Az egyedülállók helyzetéről az Egyházban
Az egyedülállók helyzete az Egyházban címmel beszélgetős estet szerveztek október 7-én Budapesten, a Café Francescóban Asztalosné Elekes Szende pszichológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója és férje, Asztalos Dániel teológus, az Anna–Joachim-program családterapeutája részvételével.
Emmanuel metropolita üdvözli Leó pápa közelgő törökországi útját
A Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus khalkedóni metropolitája azután nyilatkozott Delphine Allaire-nek, a Vatican News munkatársának, hogy október 7-én bejelentették: XIV. Leó pápa november végén Törökországba utazik, ahol Bartholomaiosz pátriárkával együtt emlékezik meg a Niceai (Nikaiai) Zsinat 1700. évfordulójáról.
XIV. Leó pápa új motu propriót adott ki a Szentszék pénzügyi befektetési tevékenységeiről
XIV. Leó pápa új apostoli levelet adott ki motu proprio formában, amelyben megerősíti a Gazdasági Tanács által jóváhagyott, a Szentszék pénzügyi befektetési tevékenységeire vonatkozó konkrét ajánlásokat. A dokumentumot szeptember 29-én írta alá a Szentatya, és október 6-án, hétfőn lépett hatályba, azon a napon, amikor hivatalosan is kihirdették a L’Osservatore Romano vatikáni napilapban.
A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus sajtóközleménye a gázai megállapodás kapcsán
A Jeruzsálemi Latin Patriarkátus október 9-ei hivatalos közleményében örömmel szólt a Gázai övezetben elért megállapodásról, amely tűzszünetet és a túszok, valamint a palesztin foglyok szabadon bocsátását irányozza elő. A nyilatkozat szerint ez a lépés új reményt adhat a térségben élőknek, és a háború utáni újjáépítés kezdetét jelentheti.
Az európai Justitia et Pax bizottságok közgyűlését tartották Vilniusban
Az európai püspöki konferenciák Justitia et Pax (Béke és igazságosság) bizottságait tömörítő Justitia et Pax Europa nemzetközi találkozóját tartották október 3–6. között Litvánia fővárosában, a nemzeti bizottságok negyven képviselője részvételével. A találkozó középpontjában „A béke reménye Európában” téma állt. A közgyűlésen megválasztották a Justitia et Pax Europa új főtitkárát.
Elhunyt László András szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános
Életének 79., papságának 54. évében, 2025. október 9-én, türelemmel viselt hosszas szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének László András szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános. Temetését október 11-én, az érte felajánlott szentmise után tartják Csíkmindszenten.
Hagyd, hogy Isten Isten legyen! – A hongkongi bíboros budapesti látogatásáról
Hivatásukat kereső fiatalokkal találkozott és a Katolikus Egyház kínai jelenlétéről tartott előadást október 4-én Stephen Chow Sau-Yan SJ bíboros, hongkongi megyéspüspök a budapesti Párbeszéd Házában. A bíboros a magyar jezsuiták meghívására töltött három napot Budapesten, és a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia által szervezett, szinodalitásról szóló konferencia egyik előadója volt.